OSZD MEG MÁSOKKAL!
TUDJUK, HOGY MILYEN NEHÉZ AZ ÉLET

Megalázott, meg gyötört és a szabad akarattól megfosztott oktatás csupán egyetlen jövőbeli út felé haladhat! Ezen az úton a tanári életpálya a diákok jövőbe néző tekintete lealacsonyított, kizsákmányolt és megtört emberi életek ezreinek kiáltásába vész!

Ebben a kietlen világban a tanár már nem tanít a diák nem tanítva, oktatva vagy nevelve van, hanem egy jövőbeli rabszolgának, kiszolgáló személyzetnek és amint a hatalom úgy akarja, akkor a diktatúra cirkuszi bábjátékának kelléke lesz!

   ELTÉVEDT AZ ÚTON...

A tankerületi vezetők ennek a színházi játéknak bábjaként hajtják végre a politika a hatalom és a Fidesz parancsait! Figyelmen kívül hagyják pozíciójuk legfontosabb elemét, ami nem más, mint az oktatás érdekeit szolgálni. Kiállni az oktatási intézmények előrehaladásáért. Segíteniük kellene a szférában dolgozók munkáját!

   NEM URALKODNIUK KELLENE, hanem szolgálni!

Azon a napon, amelyen elfogadod a hatalom szabályait – ami nem a Te vagy a nép akarata, akkor erre a napra úgy fogsz emlékezni, amikor a megnyugvás illúziója szépen-lassan felemésztette a szabadság a becsület, a remény és a saját akaratod utolsó szikráját is!

Évtizedek múlásával értékes életek, értékes jövők tízezrei vesznek el. Legyen szó tanárról, nevelőről vagy a szárnyait bontogató ifjú diákról!

Biztosan fájó és nagy veszteség, ha egy tanár a pályáját és diákjait hátrahagyva más munkát vállalva próbál az élet viharos tengerében felszínen maradni!

Ha a politika könyörtelen szorítással markában tartja a tanítás az oktatás és a gondolkodás törékeny világát, akkor az a hatalom nem a jövőt építi, nem az emberekért dolgozik, hanem a saját fennmaradását, uralmát igyekszik minden eszközzel biztosítani!

Nagy veszélyt jelent az egyénre ép úgy, ahogy a társadalom egészére nézve is, ha a politika befolyást gyakorolva a tudás áramlásának egyedüli uralkodója!

A jövőjétől megfosztott tanár és diák mind addig nem lesz életének írója, míg vissza nem veszi önrendelkezését a saját sorsa felett!

 

Mi Rend-SzerVáltók azt valljuk, hogy a szabad akarat a tisztesség, becsület és a tudás birtoklásának lehetősége minden hazáját szerető honfitársunk vele született joga! Azt sem diktatúra, sem külső-, sem belső hatalom a magyar állam polgárától el nem veheti!

Ha Ön az oktatásban érintett, kérjük töltse ki az ürlapunkat! A kapott információk segítenek bennünket abban, hogy jobban lássuk a szegmens problémáit!