OSZD MEG MÁSOKKAL!

AZ ALKOTMÁNYRÓL

 

MIT IS JELENT EGY ÁLLAM ALKOTMÁNYA?

 

Egy államalapító okirat, amely az adott állam népét, a népnek a jogait védi. Az 1989-es Ideiglenes Alkotmányban minden hatalom a népé az alkotmányozó is!

„Magyarország” Alaptörvénye miért is nem érvényes?

Több szempont is rámutat az érvénytelenségre, de az Alkotmány szabályaiból kifolyólag a felsorolt okok egyike is elég ahhoz, hogy érvénytelen Alaptörvényről beszéljünk!

  • Az Alaptörvényt a hatalom írta meg, amelyből kihagyták a népet,
  • Nem a nép alkotta meg, szélesebb körben nem véleményezte,
  • Szavazatával nem erősítette meg az Alaptörvény érvényességét!
  • Mert nem a Magyar Köztársaság Alkotmányát alkották meg!

-Nem azt alkotta meg,
-Nem úgy alkotta meg,
-Nem az alkotta meg, akinek vagy akiknek kellett volna!

EBBŐL ADÓDIK A KÖVETKEZŐ TÉNYSZERŰSÉG IS

A Magyar Köztársaságnak továbbra is a hatályban lévő Alkotmánya az 1989-es ideiglenes Alkotmány, amely mind addig érvényes, amíg a nép meg nem alkotja a Magyar Köztársaság végleges Alkotmányát! Ez az Alkotmány lesz egyben a Magyar Köztársaság alaptörvénye is!

A politikusoknak nem volt sem felhatalmazásuk, sem jogosultságuk alkotmányozni és az Alkotmányt hatályon kívül helyezni, mert a nép nem egyezett bele! A politikus a népet képviseli, konyhanyelven a nép akaratát kellene képviselnie tehát a nép a politikus felettese!

2011 áprilisában a politikusok az Alaptörvény kinyilvánítása által kiírták magukat a Magyar Köztársaság jogrendjéből, mert megtagadták, nem ismerték el azt az Alkotmányt, amely a mandátumukat biztosította számukra!

EZT ALKOTMÁNYELLENES PUCCSNAK /államcsínynek nevezzük!

Arra sem volt felhatalmazásuk, sem jogosultságuk, hogy a Magyar Köztársaság területén egy új „Magyarország” nevű államot hozzanak létre, amely nem jogfolytonos a Magyar Köztársasággal!

POLITIKUSOK TUDATLANSÁGA és hibája!

S végül az 1989-es Alkotmányunkra hivatkozva akarták hatályba léptetni 2012 január 1.-én az Alaptörvényüket, arra az Alkotmányra alapoztak, amelyet 8 hónappal korábban nem ismertek el!

Mit is jelenT az alaptörvény érvénytelensége?

Parlamentünkben illegálisan vannak hatalmon a képviselők és a pártok! Az utolsó érvényes választás 2010.-ben volt, tehát az összes politikus mandátuma egyébként is 2014.-ben lejárt!

POLITIKUSOK, PÁRTOK ÉS AZ Ő VÉTKÜK!

Azok a politikusok, akik megszavazták és fel is esküdtek az érvénytelen Alaptörvényre azoknak azonnali hatállyal megszűnt a mandátuma! Ezekután az összes további választás szemfényvesztés és érvénytelen volt!

POLITIKUSOK 2011 ÁPRILISÁT követően elárulták Alkotmányukat és azokat is, akik szavazatukkal hatalmat adtak a kezükbe!