ALKOTMÁNYOS VÁLASZTÓVONAL – Magyar Péter és a rendszerátalakítás illúziója
Miközben Magyar Péter rendszerbontó mozgalomról beszél, a jogi alapok kérdéseit elintézi egy kézlegyintéssel: „az Alaptörvénnyel nincs baj, csak be kell tartani a jogszabályokat.” Ez a kijelentés nemcsak önellentmondásos, de politikai és jogi szempontból is súlyos következményekkel jár – mégpedig arra nézve, hiteles lehet-e egyáltalán rendszerváltásról beszélni úgy, hogy annak alapját egy közjogilag érvénytelen alaptörvény képezné?
Ez a kérdés nem pusztán elméleti okoskodás, hanem az új, valóban demokratikus Magyarország megteremtésének egyik legfontosabb alapkérdése. Hiszen hogyan lehetne igazi rendszerváltást véghez vinni, ha annak kiindulópontja épp az a jogi dokumentum, amely (alaptörvény) a jelenlegi rendszer törvénytelen hatalomátvételét szentesítette?
AZ ALAPTÖRVÉNY: egy politikai trükk, nem népi felhatalmazás
Ahogyan Bárándy Péter, Vörös Imre, Fleck Zoltán és Lengyel László – azaz a „Négyek” – is hangsúlyozzák: az Alaptörvény nem népi felhatalmazáson alapul, nem előzte meg népszavazás, és az új alkotmány létrehozásának szándékát a Fidesz 2010-ben elhallgatta a választók elől. Ez önmagában elegendő ok lenne arra, hogy bármely politikai erő, amely valóban új rendszert akar létrehozni, első intézkedésként nyilvánítsa semmissé az Alaptörvényt, és visszatérjen az alkotmányos rend helyreállításához – azaz legitim népi felhatalmazásból kiinduló új alkotmányozói folyamatot kezdeményezzen.
Ezzel szemben Magyar Péter úgy beszél új rendszerről, hogy közben az alapját adó, jogállamiságot felszámoló dokumentumot változatlanul meghagyná. Ez olyan, mintha egy palotaforradalmat próbálnánk végrehajtani úgy, hogy közben a trónon ülő diktátort királlyá koronázzuk.
RENDSZERVÁLTÁS VAGY ÚJRAFESTETT DIKTATÚRA?
Ha Magyar Péter nem hajlandó kimondani az Alaptörvény érvénytelenségét, akkor milyen rendszerbeli változást kínál valójában? Egy új névvel ellátott, talán szalonképesebb autoriter államot, amelyben ugyanúgy érvényes marad az egykori hatalom által létrehozott közjogi keret? Ha Orbán rendszerét „Orbanisztánnak” neveztük, nem éppen attól kellene tartanunk, hogy Magyar Péter „Magyarisztánt” építene, hasonló alapokon, más retorikával?
Ez nemcsak jogi, de morális kérdés is: ha egy politikai szereplő nem hajlandó szembenézni a rendszer jogszerűtlenségével, akkor hogyan várhatjuk tőle a rendszer lebontását?
A HALLGATÁS BŰNE: ellenzék vagy asszisztencia?
A mostani ellenzék hallgatása az Alaptörvény kérdésében szintén árulkodó. Félnek attól, hogy szembe kerülnek a Fidesz által uralt jogi struktúrákkal? Akkor miért beszélnek rendszerváltásról, ha nem szembemerik kimondani, hogy a rendszer alapja maga az illegitimitás?
Ha nem vallják be, hogy az Orbán-rezsim államcsíny útján hozta létre önmaga jogi keretét, akkor annak fenntartásában cinkosokká válnak – pontosan úgy, ahogyan Orbán sem kérte meg a nép felhatalmazását az Alkotmányozásra. Politikai és hatalmi erejének kizárásával nem kezdeményezte a szakértői testület felállítását a pártatlan és demokratikus alkotmányozói alapokhoz.
A NÉPFELSÉG ELVE nem tárgyalás kérdése
A magyar köztársasági alkotmány 2. § (3) bekezdése szerint „senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy kizárólagos birtoklására.” Minden magyar állampolgárnak nemcsak joga, hanem kötelessége is fellépni egy ilyen törekvéssel szemben – ez alkotmányos parancs.
Ezért minden politikai erő, amely el akarja nyerni a választók bizalmát, köteles nyíltan és világosan állást foglalni az Alaptörvény kérdésében – és felhatalmazást kérni az új Alkotmányozásra, nem elhallgatni azt, ahogyan Orbán tette 2010-ben.
A KONKLÚZIÓ: a hallgatás nem opció
A történelem most újra választás elé állítja a magyar ellenzéket – és most nem csupán egy kormányról, hanem egy rendszer újraalapításáról van szó. Magyar Péter pedig e pillanatban nem rendszerváltó, hanem a rendszer folytatója lehet, ha nem hajlandó szembenézni annak illegitimitásával.
Egy valódi rendszerváltás nem kezdődhet el addig, amíg az első lépés nem az alaptörvény semmissé nyilvánítása. Ez nem politikai játszma, hanem az alkotmányosság helyreállítása, a népfelség elvének újjáélesztése – és a magyar demokrácia újrateremtése.
Azonban érdemes szembenéznünk azzal a keserédes ténnyel is, hogy a magyar nép – a legnagyobb tisztelettel, de őszintén szólva – még nem bizonyult teljes mértékben alkalmasnak arra, hogy egy valóban végleges és történelmi jelentőségű Alkotmányt megalkosson. Ennek egyik oka talán az, hogy 1989-ben a politikai elit – ki tudja, szándékosan-e, vagy csak egy komolyabb figyelemzavar következményeként – „elfelejtette” elindítani azt az alkotmányozói folyamatot, amely egy népszuverenitásra épülő, demokratikus társadalom alappillére lenne. Ehhez viszont az ország lakosságát kellett volna először is felkészíteni tudásban a demokrácia adta jogok használatára, a megszerzett jogoknak a megvédésére. Az alkotmányozói folyamat megismerése csak ez után vagy párhuzamosan történhetett volna. Talán túl elfoglaltak az 1989-es időszakot követően a pártok és vezetőik, hiszen legfontosabb feladatnak érezték egymás pozícióinak újrafelosztásával, vagy egyszerűen csak „úgy maradt” az Alkotmány, mint egy örökké ideiglenesre kihegyezett jegyzet a „rendszerváltás” margóján.
FELKÉSZÍTÉS ÉS A RENDSZERVÁLTÁS FOLYAMATÁBAN – az ország lakosságának kibővített ismeretei után
Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne most itt az idő: elérkezett a pillanat, amikor a nemzet – kellő felkészítésével és történelmi felelősségtudatával – megkezdheti Magyarország egyik legnagyobb állami vívmányának kidolgozását. Egy olyan Alkotmány létrehozását, amelynek megalkotása valóban a nép kezében van, demokratikus eljárások révén, széleskörű társadalmi párbeszéddel, s amelynek záróakkordjaként egy népszavazás pecsételné meg a végső és valóban legitim alkotmányos rendet. Ironikus módon épp a ’89-es ideiglenes szabályozás demokratikus alapjai biztosíthatják azt a minimális stabilitást, amely lehetővé teszi, hogy a működő ország egy napon végre valóban méltó legyen saját végleges alkotmányához.